Home > Bemutatkozás

Bemutatkozás

Kedves Látogatónk!

Szeretnénk bemutatni az Együtt Demjénért Alapítványt és tevékenységünket.

Az alapítvány 2001-ben alakult azzal a szándékkal, hogy a Demjénben élők számára változatos programokat, rendezvényeket szervezzünk, valamint, hogy önkéntes munkánkkal szebbé tegyük falunkat.

Az alapítvány tevékenységi köre többek között az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, ismeretterjesztés, képességfejlesztés, hagyományőrzés, műemlékvédelem, faluszépítés, tanfolyamszervezés, faluház működtetése, sporttevékenységek szervezése, kulturális programok lebonyolítása. Ezek érdekében különböző rendezvényekkel színesítjük a demjéniek életét.

Az alapítványt 7 tagú kuratórium irányítja, tagságunk nincs, csak önkéntes segítőink és más civil szervezetektől is kapunk sok segítséget. A működésünkhöz szükséges bevételt az önkormányzati támogatásból, pályázati forrásokból és az adó 1% felajánlásokból tudjuk biztosítani.

Jelenleg állandó programunk a gyermeknapi rendezvény, a kézműves nap, a nyári kirándulás, évente kétszer a Demjéni Zsibogó, de idén megrendezésre került az első Demjéni Bornap is. Az önkormányzat rendezvényein is részt veszünk, pl. a Hegyeskő Napon főztünk, a karácsonyi ünnepségen pedig mézeskaláccsal, szaloncukorral szoktunk kedveskedni a résztvevőknek.

Célunk továbbra is az, hogy ne csak az idelátogató turisták, hanem az életvitelszerűen itt élők számára is legyenek programok. Kirándulásainkat olyan helyszínekre szervezzük, ahová nem biztos, hogy mindenki eljutna egyénileg: voltunk már többek között a Parlamentben, több állatkertben, Hollókőn, a szentendrei skanzenben, a Zemplén Kalandparkban, a Magyar Nyelv Múzeumában, a Csodák Palotájában, Ipolytarnócon.

De nem csak a szórakozásra helyezünk nagy hangsúlyt, hanem lakóhelyünk szépítésére is. Önkéntes munkát is szoktunk végezni, pl. a római katolikus templomban is festettünk nyílászárókat és a kerítést, és az ovisokkal együtt végigjártuk a falut és összeszedtük a szemetet. Pár évvel ezelőtt támogatással nyert fűkaszával megkezdtük a parlagfű irtást, mellyel az önkormányzat munkáját segítettük.

Felújíttattuk és helyreállíttattuk a templomkertben található világháborús emlékművet, adományoztunk a templom felújítására, valamint a ravatalozóba készíttettünk egy lélekharangot.

Az itt lakók és a turisták örömére pályázati támogatásból kialakítottuk a régi kőbányák érintésével a Kőtetőtől a fürdőig tartó tanösvényt, a temetői emlékparkot, eligazító táblákat, asztalokat, padokat helyeztünk ki.

Játék és felszerelés vásárlással támogattuk az óvodát és a Baba-Mama Klubot. Ifjúsági klubot működtettünk, ahová csocsót, dartsot, társasjátékokat, pingpong asztalt vásároltunk.


Kérjük látogassa Ön is programjainkat, ötleteivel, segítő önkéntes munkájával, adója 1%-nak felajánlásával támogassa az Együtt Demjénért Alapítványt, hogy még több színvonalas programmal tegyük vidámabbá az itt élők életét.


Köszönjük figyelmét!