A hagyományokhoz híven az idei évben is sort kerítettünk az Együtt Demjénért Alapítvány által megszervezett kirándulásra. Uticélunk az Aggteleki Nemzeti Park területén elhelyezkedő Cseppkőbarlang, illetve az Edelényi Kastélysziget látogatása volt. Sok élményben volt részünk a vezetett túrák alkalmával. Reméljük a résztvevők is jól érezték magukat!
Bővebbenadmin.rosad
🌿 Szépül a KRESZ-park Demjénben! 🚲
A hétvégi napsütést kihasználva ismét szorgoskodtunk! Az Együtt Demjénért Alapítvány Zöld Oázis című nyertes pályázatának köszönhetően megvalósult KRESZ-pályát rendeztük és csinosítottuk tovább. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki időt, energiát nem sajnálva segített – akár kétkezi munkával, akár más módon! 💚 Közösen szebbé és élhetőbbé tesszük Demjént!Együtt Demjénért Alapítvány
BővebbenTeSzedd – Szemétszedés 2025
Kedves Mindenki! A hétvégén közösen megtisztítottuk településünk utcáit a hulladékoktól. A már hagyománnyá vált szemétszedési akciónak köszönhetően több zsák szeméttől tisztítottuk meg a falut. A jó időnek köszönhetően kicsik és nagyok együtt szedték a mások által eldobált szemetet. Kérjük, fokozottan figyeljünk oda településünk tisztaságára! Köszönjük szépen a szorgos munkát önkénteseinknek!
BővebbenHúsvét-elő
2025. Április 12. Húsvét-elő A múlt hétvégén jó hangulatban telt a Húsvét előtt tartandó már-már hagyományos rendezvényünk. Kicsik és nagyok kipróbálhatták a 3D nyuszi és tojás készítésében magukat, készíthettek viccesebbnél viccesebb és színesebbnél színesebb kakasokat , de még sok más is készült: bari , csibe .... Feshettek hungarocell
BővebbenMOL-Új Európa Alapítvány
Az Alapítványunk szervezésében, sokakat megmozgató közösségi összefogással megvalósult virágosítást a Mol-Új Európa Alapítvány a Zöld Oázisprogramon keresztül támogatta. Bővebben: https://www.facebook.com/photo?fbid=613834651292222&set=a.253892733953084
BővebbenFarsang 2025
Szombat délután Alapítványunk eltemette a telet, csalogatta a tavaszt. Idén is közösen farsangoltunk! Babszem Jankó társulat vidám és tanulságos előadásának megtekintése után felvonultak az ötletes jelmezt öltött kicsik és nagyok. Ezt követően elégettük a kiszebábot, hívogattuk a tavaszt, majd estig roptuk a táncot. Köszönjük a finom fánkokat Gémes Ferencné Margitka
BővebbenKörnyezeti nevelés a Demjéni Varázs Óvodában
Szívügyünknek tekintjük a környezeti nevelést minden korosztály számára. Ezért egy interaktív foglalkozás keretén belül ismerkedhettek meg a kicsik és nagyok a környezetvédelemmel, a tudatos hulladékgazdálkodással. A program a Kárpátok Alapítvány és a Civitates támogatásával valósult meg.
Bővebben